Ez tényleg visszajön!

Általános Szerződési Feltételek

A jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) a Multinvent Kft. (továbbiakban: Szolgáltató), és a Szolgáltató által a www.flatloop.hu, illetve a hozzá kapcsolódó honlapokon (továbbiakban: Honlap, vagy Honlapok) keresztül nyújtott, 2001. évi CVIII. törvény (továbbiakban: Elkertv.) 2. § a) pontja szerinti elektronikus kereskedelmi szolgáltatásokat igénybe vevő Ügyfél (a továbbiakban: Ügyfél) jogait és kötelezettségeit tartalmazzák.

A Szolgáltató által üzemeltetett Honlap célja, hogy a Honlapon elérhetővé tett termékeket Szolgáltató üzletszerűen értékesítse.

Jelen ÁSZF minden szerződésre és szolgáltatásra vonatkozik, amelyet Szolgáltató és Ügyfél (továbbiakban együtt: Felek) a fent megjelölt Honlapon keresztül kötnek, függetlenül attól, hogy annak teljesítése Magyarországról vagy külföldről, a Szolgáltató vagy közreműködője által történik. Amennyiben Ügyfél az ügyletkötés során jogi személy képviseletében vagy egyéni vállalkozóként jár el, jelen ÁSZF elfogadásával úgy nyilatkozik, hogy a szerződést szakmájával, önálló foglalkozásával, üzleti tevékenységével összefüggő célok érdekében köti, így nem minősül sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja szerint, sem pedig a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.) 2. § a) pontja szerint fogyasztónak. Amennyiben az Ügyfél a Ptk. és az Fgytv. szerint fogyasztónak minősül, úgy az ügyletből eredő fogyasztói jogokra és kötelezettségekre vonatkozó tájékoztatást Szolgáltató a jelen Általános Szerződési Feltételek részét képező Fogyasztóvédelmi tájékoztatás és Elállási nyilatkozatminta útján adja meg.

A Honlap szolgáltatásait a Szolgáltató valamennyi Ügyfele jogosult igénybe venni, amennyiben a Honlapon érvényesen és sikeresen regisztrálja magát, továbbá magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-ben foglaltakat.

1. SZOLGÁLTATÓ ADATAI

  • Név: Multinvent Kft.
  • Székhely: 2030 Érd, Ciklámen utca 3/A.
  • Cégjegyzékszám: 13-09-168291
  • Adószám: 24832827-2-13
  • E-mail cím: info@flatloop.hu
  • Telefonszám: 0036 20 980 6314
  • Ügyfélszolgálat elérhetősége munkanapokon: 08h-16h

2. ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK

2.1. A Szolgáltató által nyújtott termékek megvásárlása elektronikus úton leadott ajánlatkéréssel lehetséges, a jelen ÁSZF-ben meghatározott módon.

2.2. Ügyfél az adott termék vásárlására vonatkozó ajánlatát a vonatkozó adatlap valamennyi kötelezően kitöltendő mezőjének kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően, a „Rendelés feladása” ikonra kattintással küldi meg Szolgáltató részére. A Szolgáltató az Ügyfél ajánlatát egy visszaigazoló e-mail útján fogadja el, amely kifejezetten tartalmazza a Szolgáltató elfogadó nyilatkozatát. A felek között ily módon – magyar nyelven – létrejött szerződés írásba foglalt szerződésnek minősül. A Szolgáltató a szerződést iktatja a megrendelésekkel együtt, melyek utóbb hozzáférhetők a jogszabályban meghatározott ideig.

2.3. A Szolgáltató meghatározott időközönként nyereményjátékot szervezhet akár a Honlap(ok)on, akár közösségi média felületein keresztül. Az adott nyereményjátékkal kapcsolatos részletkérdések vonatkozásában a Szolgáltató – a nyereményjáték bejegyzésében, vagy annak felületén – további tájékoztatást nyújt az Ügyfelek részére.

3. SZOLGÁLTATÓ KÖTELEZETTSÉGEI

3.1. Szolgáltató kötelezettsége jelen ÁSZF-nek megfelelően, az árut szolgáltatni, az áru tulajdonjogát átruházni és – szükség szerint – az árura vonatkozó minden okmányt átadni. A teljesítés helye – amennyiben jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik vagy a Felek eltérően nem rendelkeznek – a Szolgáltató székhelye.

3.2. A megrendelés során az „Szállítási cím” megadása esetén Szolgáltató köteles az árut az Ügyfélhez továbbítani, illetve annak továbbításáról gondoskodni a megrendelés során az Ügyfél által a „Szállítási mód” alatt megjelölt módon. A fuvarozás – Honlapon feltüntetett díját – Ügyfél viseli. Az áru jelen pontban meghatározott módon történő átvétele esetén Ügyfél a megrendelés során az alábbi fizetési módok közül választhat: banki átutalás, bankkártyás fizetés, PayPal, utánvét.

3.3. Szolgáltató köteles az árut a szerződésben meghatározott mennyiségben, minőségben és leírás szerint, valamint a szerződés előírásainak megfelelően tárolt, illetve csomagolt módon szolgáltatni.

4. SZÁLLÍTÁSI ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK

4.1. A Honlapon kiválasztott és megrendelt terméket a Szolgáltató az Ügyfélnek e-mailben küldött rendelési visszaigazolásban szereplő időpontig szállítja ki az Ügyfél által a megrendelés során jelzett szállítási címre.

4.2. A megrendelt árut a Szolgáltató a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben meghatározott szállítási időn belül köteles szolgáltatni, a szállítási idő a vételár teljes kiegyenlítését követő nap kezdődik. A szállítás fuvarozó cég igénybevételével történik. Meghatározott időpontra (órára) történő kiszállítást a Szolgáltatónak nem áll módjában vállalni, kivéve, ha erre vonatkozóan a felek külön írásban megállapodnak. A Szolgáltatónak kizárólag azon termékek szállításának feladására vállal kötelezettséget, amely termékekre vonatkozó megrendelés díja aznap 12:00 óráig jóváírásra kerül a Szolgáltató bankszámláján.

4.3. Amennyiben egy Ügyfélnek lejárt, kifizetetlen számlája van, annak kiegyenlítéséig a kiszolgálást a Szolgáltató szüneteltetheti, az újabb rendelés kiegyenlített vételárát a korábbi tartozásba beszámíthatja. Az Ügyfél a késedelembe esés időpontjától kezdődően a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes, Ptk. szerinti késedelmi kamatot köteles fizetni. A tartozások behajtásából származó valamennyi költséget az Ügyfél viseli.

4.4. Az Ügyfél köteles a kiszállítás vagy átvétel időpontjában a csomagot tételesen ellenőrizni és hiánytalan teljesítés esetén az átvételi elismervényt aláírni. Ezt követően hiányosságokra vonatkozó reklamációt a Szolgáltatónak nem áll módjában elfogadni. Amennyiben az Ügyfél bármilyen sérülést, eltérést tapasztalna, a fuvarozó az Ügyfél kérésére köteles tételesen átadni az árut és a helyszínen jegyzőkönyvet felvenni. Az így keletkezett károkért a fuvarozót terheli a felelősség.

4.5. Az Ügyfél köteles rendelésének ellenértékét megfizetni a megrendeléssel egyidejűleg, vagy a megrendelés visszaigazolását követő legkésőbb 8 napon belül. A Szolgáltató a szállítási díj változtatásának jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja.

4.6. A jelen pontban szereplő valamennyi szállítási feltétel az esetlegesen e-mailen, telefonon és személyesen leadott rendelésekre egyaránt vonatkozik.

5. ÜGYFÉL KÖTELEZETTSÉGEI

5.1. Ügyfél jelen ÁSZF rendelkezései szerint köteles megfizetni a vételárat és átvenni az árut.

5.2. Vételár megfizetése. Az Ügyfél ezen kötelezettsége magában foglalja mindazon intézkedések megtételét és alakiságok megtartását, amelyek a szerződés vagy bármely jogszabály, különösen a Ptk. és az Elkertv. rendelkezései értelmében a fizetés teljesítésének lehetővé tételéhez szükségesek. Ügyfélnek – ha a Felek máshogy nem állapodnak meg vagy jelen ÁSZF-ből más nem következik – a fizetést azelőtt kell teljesítenie, mielőtt a Szolgáltató jelen ÁSZF-nek megfelelően az Ügyfél rendelkezésére bocsátja az árut.

5.3. Az Ügyfél az áruk megvizsgálása hiányában is köteles megfizetni a vételárat.

6. MEGRENDELÉS

6.1. A Honlapon szereplő áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, használatukra vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, illetve – ahol szükséges – a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni.

6.2. A Honlapon megjelenített termékek ára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó és részletező módon (bruttóban) forintban van feltüntetve. Amennyiben az adott honlap külföldi megrendelőknek szól, az árak a honlaphoz kapcsolódó megrendelési hely szerinti államban alkalmazandó devizában kerülnek feltüntetésre. A szállítási költséget a termékeke ára nem tartalmazza. A megrendelés során lehetőség van a Szolgáltató által biztosított egyedi kupon beváltására, vagy más kedvezmények felhasználására melyek összege beszámítható a megrendelt termék árába

6.3. Az egyes termékek megrendelésének feladásához nem szükséges regisztráció. Az Ügyfél a kiválasztott terméket az arra történő kattintást „Kosárba” gomb használatával teheti Kosarába (rendeléseket tartalmazó összesítő lista). A Kosár tartalmát megtekinteni, annak tartalmát (vagy tartalmának egyes elemeit) akár törölheti is az adott termék mellett található törlés ikonra kattintással. Ezt követően Ügyfél megadja a szállítás és a fizetés módját, majd a számlázási és szállítási adatait. Egy megrendelés keretében az Ügyfél legfeljebb 10 terméket tud elhelyezni a Kosárban. Az Ügyfél a megrendelés feladása előtt – egy összegző oldalon – ellenőrizheti rendelése adatait, módosíthatja a számlázási címet, kiválaszthatja a fizetés módját.

6.4. A megrendelés feladására a „Rendelés feladása” feliratra kattintást követően kerül sor. A megrendelés feladása az Ügyfél számára ajánlati kötöttséget, a visszaigazoló e-mail megérkezésével pedig fizetési kötelezettséget keletkeztet a fizetési módoknál meghatározottak szerint.

6.5. A Honlapról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Honlap felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő „0” Ft-os vagy „1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.

6.6. A megrendelést a Szolgáltató csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól. A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Az Ügyfél tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy hibás szállítási cím megadása esetén a Szolgáltató a szállítási költséget nem fizeti meg az Ügyfélnek, illetve az ismételt – javított címre történő – kiszállítás díjának megfizetése az Ügyfél kötelezettsége.

6.7. Az Ügyfél a megrendelés feladásával is kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.

7. ADATBEVITELI HIBÁK JAVÍTÁSA

Az Ügyfélnek a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató részére való elküldéséig a Honlapon bármikor lehetősége bármely adatbeviteli hiba javítására a megrendelési felületen (megelőző oldal tartalma esetén a „vissza” gomb megnyomásával).

8. AJÁNLATI KÖTÖTTSÉG, VISSZAIGAZOLÁS

8.1. Az Ügyfél által elküldött megrendelés (szerződés megkötésére tett ajánlat) megérkezését a Szolgáltató késedelem nélkül, automatikus visszaigazoló e-mailen keresztül visszaigazolja az Ügyfél részére, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a rendelés lényeges adatait és a rendelési azonosítót. Ez a visszaigazoló e-mail kizárólag tájékoztatja az Ügyfélt arról, hogy a megrendelése a Szolgáltatóhoz megérkezett.

8.2. Ha az Ügyfél rendelését már elküldte a Szolgáltató részére és hibát vesz észre a visszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, azt 1 naptári napon belül jeleznie kell a Szolgáltató felé. Ebben az esetben a Szolgáltató a megrendelést ennek megfelelően módosítja.

9. FIZETÉSI FELTÉTELEK

9.1. Az Ügyfél megrendelését a megrendelés visszaigazolását követően banki átutalással, bankkártyás fizetéssel vagy PayPallal, vagy utánvéttel készpénzben / bankkártyával egyenlítheti ki. Az egyes fizetési módokra vonatkozó részletes információkat a „Fizetési módok” menüpont tartalmazza.

9.2. A Szolgáltató a megrendelést automatikusan feldolgozza és a kiválasztott fizetési módtól függően e-mailben számlát küld meg az Ügyfél által megadott e-mail címre, majd – ha a Felek ettől eltérően nem állapodtak meg vagy jelen ÁSZF ettől eltérő rendelkezést nem tartalmaz – az Ügyfél által megfizetett összeg jóváírását követően szolgáltatja az árut Ügyfél részére.

9.3. A Szolgáltató az Ügyfél részére az Ügyfél által megfizetett összeg jóváírását követően – az Ügyfél által választott fizetési módtól függően – elektronikus úton megküldött számlát állít ki az Ügyfél által megadott e-mail címre (vagy az Ügyfél kifejezett kérésére postai úton az Ügyfél által megadott címre). Az ÁSZF elfogadásával az Ügyfél hozzájárul ahhoz, hogy számára a Szolgáltató elektronikus úton megküldött számlát állítson ki. Jelen hozzájárulás visszavonására a Szolgáltatóhoz intézett erre vonatkozó, egyértelmű jognyilatkozattal van lehetőség. Ha az Ügyfél elektronikus úton megküldendő számlája vagy díjbekérője elkészül, a Szolgáltató erről e-mailen keresztül értesíti/megküldi számára a számlát/díjbekérőt. Az elektronikus aláírással el nem látott elektronikus számlát Ügyfél köteles kinyomtatni és mint papír alapú számlát könyvelésében nyilvántartani.

10. FELELŐSSÉG

10.1. A véletlenül közzétett, az Ügyfél Elkertv. 13. §-ban meghatározott jogát sértő információ esetén Szolgáltató az Elkertv. szerinti megkeresés esetén eleget tesz az Elkertv-ben foglalt értesítési és eltávolítási kötelezettségeinek. Szolgáltató úgyszintén törvényes határidőben eleget tesz bármely hatósági vagy bírósági megkeresésnek.

10.2. A Szolgáltató kizár minden felelősséget az Ügyfél által megvalósított esetleges jogsértésekért.

10.3. A termékértékesítés esetleges határon átnyúló jellege miatt az Ügyfél elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe véve jár el. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ügyfél államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag az Ügyfelet terheli a felelősség.

10.4. Amennyiben az Ügyfél a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Amennyiben a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására.

10.5. A Szolgáltatót a termékek hibátlanságáért a fogyasztóvédelmi tájékoztató szerint terheli szavatosság és jótállás.

11. SZELLEMI TULAJDON

11.1. A Honlap és annak képi és szöveges valamint szerkezeti kialakítása egyéni eredeti jelleget hordoz, így szerzői jogi védelem alatt áll. A Szolgáltató a szerzői jogi jogosultja a Honlapon megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak.

11.2. A Honlap tartalmának másolása, egészének vagy részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy nyomtatása kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett.

11.3. A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Honlap használata, illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot az Ügyfélnek a Honlap felületén található kereskedelmi nevek vagy védjegyek bármely használatára, hasznosítására.

12. EGYÉB RENDELKEZÉSEK

12.1. A Szolgáltató bármikor jogosult jelen ÁSZF feltételeit a jövőre kiterjedő hatállyal egyoldalúan módosítani. A Szolgáltató a módosításokról az Ügyfeleket a Honlap felületén keresztül tájékoztatja. A módosítást követően a Honlap használatának feltétele, hogy az Ügyfél a Honlapon keresztül és az ott biztosított módon azokat kifejezetten elfogadja. Újabb szerződéskötés esetén a korábban már szerződést kötő Ügyfél a fenti tájékoztatás esetleges elmaradása esetén sem hivatkozhat a korábban hatályos ÁSZF tartalmára, mint a Felek között kialakult és alkalmazott szerződési gyakorlatra.

12.2. A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a magyar jog, így különösen a Ptk., az Elkertv. és az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) rendelkezései az irányadók.

12.3. Figyelemmel a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogról szóló 593/2008. számú EK rendelet (Róma I. rendelet) 6. cikk (2) bekezdésére, amennyiben a fogyasztóként eljáró Ügyfél szokásos tartózkodási helye szerinti jog magasabb védelmet biztosít az Ügyfél részére a magyar joghoz képest, a fogyasztó szokásos tartózkodási helye szerinti jog rendelkezése alkalmazandó.

Hatálybalépés dátuma: 2020.11.13.

Multinvent Kft.

Fogyasztóvédelmi tájékoztató

a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján

Jelen tájékoztatóban foglalt jogok és kötelezettségek akkor vonatkoznak Önre, ha Ön a jelen tájékoztatóban megjelölt vállalkozással, mint fogyasztó kötött szerződést. Fogyasztónak minősül a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 8:1 § (1) bekezdés 3. pontja szerint a „szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.”

1. Szerződéskötést megelőző általános tájékoztatás

1.1. Jelen tájékoztató a Multinvent Kft.-vel történő távollévők között kötött szerződésekre vonatkozó lényeges feltételeket és információkat, valamint a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatást tartalmazza.

1.2. A vásárolt termék lényeges tulajdonságairól való tájékoztatást a flatloop.com weboldalon az adott termék termékleírásában, valamint a vállalkozás által küldött ajánlatban vagy visszaigazolásban olvashatja.

1.3. A vállalkozás nevét és adatait a jelen tájékoztatóval egységes szerkezetben megjelenő Általános szerződési feltételek tartalmazzák.

1.4. A szerződés szerinti termékért járó teljes ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről a termékleírásban, a vásárlás folyamán a Kosár tartalmának ellenőrzésekor, valamint a rendelési visszaigazolásban is tájékozódhat.

1.5. A szállítási feltételeket és szállítási díjakat a vállalkozás által e-mailben küldött szállítási szerződésben olvashatja, miután árajánlatkérését elküldte a vállalkozásnak. 1.6. A vállalkozás a panaszok kezelése során mindenben a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (továbbiakban: Fgytv.), valamint a jelen tájékoztatóban meghatározott előírásoknak megfelelően jár el.

1.7. A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra vonatkozó információkat jelen tájékoztató tartalmazza.

1.8. A(z) Multinvent Kft.-vel szembeni fogyasztóvédelmi igénye esetén békéltető testülethez is fordulhat. A Multinvent Kft. székhelye szerint illetékes békéltető testület a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara által működtetett Békéltető Testület (http://panaszrendezes.hu/elerhetosegek/). Az Fgytv. 20. §-a szerint a békéltető testületi eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A fogyasztó belföldi lakóhelye és tartózkodási helye hiányában a békéltető testület illetékességét a fogyasztói jogvitával érintett vállalkozás vagy az annak képviseletére feljogosított szerv székhelye alapítja meg. Az eljárásra – a fogyasztó erre irányuló kérelme alapján – a fentiek szerint illetékes testület helyett a fogyasztó kérelmében megjelölt békéltető testület illetékes.

2. Elállási / Felmondási jogról való tájékoztatás

2.1. Ön 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől.

2.2. Ön nem gyakorolhatja elállási és felmondási jogát: olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet az Ön utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak;

2.3. Az elállási határidő attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Ön vagy az Ön által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi.

2.4. Ha Ön elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen tájékoztatóban megjelölt címre vagy ebből a célból felhasználhatja a jelen tájékoztató 4. pontjában található elállási nyilatkozat-mintát is. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, emailen keresztül történő értesítés esetén az email küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. Ön a levelét ajánlott küldeményként köteles feladni postán, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan ezen átvevőponton kívül egyéb átvételi pontokat is meghatározni Az ezzel kapcsolatos részletes tájékoztató a Szolgáltató weboldalán folyamatosan elérhető. Szolgáltató folyamatosan köteles legalább egy olyan átvevőpontot fenntartani, ahová az általa forgalmazott és az Ön által kezdeményezett elállással érintett termékek visszaküldhetők. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni.

2.5. Ön határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/felmondási nyilatkozatát.

2.6. A Multinvent Kft-nél a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex nem áll rendelkezésre.

2.7. Elállás esetén a termék visszaküldésének címe:

  • Címzett: MixPakk Kft.
  • Cím: 1116 Budapest, Barázda u. 42.

3. Az elállás/felmondás joghatásai

3.1. Ha Ön eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb az Ön elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatérítjük az Ön által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozás költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Ön az általunk felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmazunk, kivéve, ha Ön más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Önt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatjuk, amíg vissza nem kaptuk a terméket, vagy Ön nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni.

3.2. Ön köteles a Multinvent Kft. számára legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket.

3.3. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Ön viseli. A termék visszaküldésének költségén kívül az elállás kapcsán a Önt semmilyen más költség nem terheli.

3.4. Ön kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be. A Szolgáltató követelheti a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenés illetve ésszerű költségeinek megtérítését.

4. A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató

4.1. Kellékszavatosság
  • Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
    Ön a Multinvent Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
    Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
    • Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna.
    • Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
    • Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
  • Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
    Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívjuk a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő az adott termék mellett kerül a honlapon feltüntetésre, de legalább egy év.
  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
    Ön a vállalkozással (azaz a Multinvent Kft-vel) szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
  • Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
    A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Multinvent Kft. nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
4.2. Termékszavatosság
  • Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
    Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a 3.1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
  • Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján?
    Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
  • Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
    A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
  • Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét?
    Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
  • Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
    Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
    • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
      A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
      • a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
      • a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
      • a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.

A szavatossági igények rendezésére egyebekben a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól szóló 19/2014. (IV.29.) NGM rendelet előírásai az irányadók

5. Elállási nyilatkozatminta

Elállási nyilatkozatminta a 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet alapján

(csak a szerződéstől való elállási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza)

Címzett:

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére irányuló szerződés tekintetében:

Rendelésszám:

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: 

A fogyasztó(k) neve:

A fogyasztó(k) címe:

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén)

Kelt:

A FlatLoop ügyfélszolgálat elérhetőségei
Ügyfélszolgálat elérhetősége munkanapokon: 08h-16h